– Tűnj el a konyhámból! – Ez nem a tiéd, megértetted? – Semmi sem a tiéd itt!
Mihail oda sem fordult, hogy ránézzen, miközben kiabált. Háttal állt neki, az ablakon kibámulva, a hangja pedig – éles és bántó – úgy csapódott Veronika hátának, mint egy kődarab.
A nő lassan letette a csészét az asztalra. Nagyon lassan. Óvatosan. Mintha félt volna, hogy valami eltörik. Nem a csésze. Hanem ő maga.
Három éve élt ebben a lakásban. Három éve tűrte a naftalin, a régi bútorok és a nehéz „Krasznoje Moszkva” parfüm szagát, amellyel Galina Petrovna minden áldott reggel elárasztotta a házat.
Három éve nézte végig, ahogy átkutatják a holmijait, ahogy a telefonja „véletlenül” mindig máshol terem, mint ahol hagyta, és ahogy a privát üzeneteit engedély nélkül elolvassák.
Három kerek éve. És azon a reggelen minden napvilágra került.
Egy jelentéktelen dologgal kezdődött. Vagyis valami olyasmivel, amit Galina Petrovna tartott jelentéktelennek.
Veronika belépett a hálószobába, hogy kivegye a sálját, és földbe gyökerezett a lába. Az anyósa a fésülködőasztala előtt ült, és egy telefont nézegetett.
Az ő telefonját.
– Galina Petrovna, az az én telefonom. Az idős nő egyáltalán nem jött zavarba. Letette a készüléket az asztalra, és higgadtan kisimította a blúzát.
– Csak meg akartam nézni, hány óra van. – Van óra a falon. – Így kényelmesebb volt.
És ezzel le is zárult a beszélgetés. Semmi bocsánatkérés. Semmi feszengés. Csak az a fagyos tekintet, amely tisztán azt üzente: „Az én házamban vagy, kislányom. Ezt ne felejtsd el.”
Veronika felvette a telefont. A képernyő fel volt oldva – otthon sosem használt jelszót. Az utoljára megnyitott alkalmazás a banki applikációja volt. A saját számlája. A szíve hevesebben kezdett verni.
Hat hónappal később a nővére, Pola, beállított hozzá egy üveg borral.
– Megcsináltad – mondta mosolyogva, majd hozzátette: – A pénzedet keresték. De a legfontosabbat elfelejtették ellenőrizni. Veronika megnyugodva mosolyodott el.
– Valóban. És ez volt a hibájuk.
Az ajtó bezárult mögöttük. Csend lett. A bankszámla az ő nevén volt. És a saját élete is.