Az élő televíziózás világa Murphy törvényének igazi felségterülete: ami elromolhat, az a legváratlanabb pillanatban és módon el is romlik. Mivel az élő adásban nincs lehetőség javításra vagy vágásra, minden apró baki azonnal milliók emlékezetébe vésődik. Ebben a feszült környezetben a legprofibb híradók komolysága is pillanatok alatt köddé válhat egy-egy abszurd incidens miatt.
A legkiszámíthatatlanabb tényező az emberi meglepetés: legyen szó váratlan csókokról a kamera előtt – mint Alexey Morozov esetében – vagy a háttérben feltűnő, „nyilatkozni” vágyó járókelőkről, a stúdió elszigeteltsége gyakran tehetetlen a külső spontaneitással szemben.
Ehhez társulnak a technikai és fizikai fiaskók, mint a leomló díszletek, a felmondó technika vagy az elsötétülő stúdió, melyek akaratlan komédiát csinálnak a méltóságukat kétségbeesetten menteni próbáló műsorvezetőkből.
A szürrealitást tovább fokozza az állatvilág váratlan felbukkanása: a stúdióba berohanó kutyák és a riporterek fejére szálló madarak fittyet hánynak a műsorrendre és a sugárzási időre. Amikor pedig a műsorvezetők érzelmi kontrollja is megtörik, és egy technikai baki vagy vicces hír hatására kontrollálhatatlan nevetésben törnek ki, a tartalom ugyan emberibbé válik, de a híradói komolyság tarthatatlanná válik.
Ezek a pillanatok azért hódítják meg az internetet, mert átütik a televíziós sterilitást, bizonyítva, hogy a csillogás mögött mindannyian esendőek vagyunk. Végső soron ez a nyers hitelesség szegezi a nézőket a képernyő elé, várva az újabb felejthetetlen bakit.