— Merre lett a nyaralásra félretett összeg, mi a csuda történt vele?! — kiáltotta Réka dühösen, miközben az üres ékszerdobozt a férje elé tartva rázta, mintha azonnal rá akarná dobni.
Abban a pillanatban minden kitisztult előtte. Az árulkodó jelek ott voltak, csak korábban nem akart tudomást venni róluk.
Ő és a lánya lemondhatnak a régóta várt tengerparti utazásról, mialatt az anyósa nagy erőkkel újítja fel a saját lakását. Szükséges ennél világosabb bizonyíték? „Ezt már nem! Nem hagyom szó nélkül” — határozta el magában. Pedig az elején még teljesen gyanútlannak látszott a helyzet.
— Rékám, nem okozna problémát, ha nálatok laknék néhány hétig? Csak két-három hétről lenne szó. Ugye nem lennék a terhetekre? — kérdezte Ildikó a telefonban.

— Egyáltalán nem zavarna. Valami baj van? — érdeklődött Réka előzékenyen. Mindig próbált jó kapcsolatot tartani az anyósával, és korábban nem is volt vitájuk. Ildikó sem adott okot a veszekedésre, legalábbis eddig. — Úgy döntöttem, végre rendbe hozatom a konyhát. Te is tapasztaltad, mennyire ráfért már a tatarozás — mesélte Ildikó fellelkesedve.
— Mostanra gyűlt össze rá a keret, találtam egy praktikus és megfizethető bútort is. Ha már belefogok, a gépeket és az ajtókat is kicseréltetem. Egy nőnek a konyha az otthon lelke, nemde? — Ebben teljesen igazad van. Bár egy felújítás sok kosszal és felfordulással jár. Jöjj nyugodtan, van helyünk.
Mi hamarosan megyünk a tengerpartra, a szálláshelyet már lefoglaltam — mondta Réka büszkélkedve. — Addig kényelmesen intézhetitek a dolgokat. — Akkor megbeszéltük. Jövő héten költözöm is. Aznap este Réka megemlítette a helyzetet Márknak. — Képzeld, Ildikó nálunk lakna pár hétig a felújítás miatt. Tudtál róla? — Persze. Én tanácsoltam neki a szakembereket.
A barátainknál már jártak, megbízható brigád. Én mondtam neki, hogy lakjon nálunk addig. Konyha híján hogyan is bírná otthon? Nem tudna főzni vagy normálisan étkezni… — felelte Márk teljesen természetesen.

