A reggel hűvös volt és szürke. Sűrű, nyirkos köd ülte meg a tavat, teljesen elrejtve a túlsó partot a szem elől.
Egy öreg fa móló szélén egy idős férfi ült mozdulatlanul, mintha csak a táj része lenne. Egyedül a tekintete árulta el, hogy él: feszülten figyelte a vízen lebegő úszót. Mellette egy fémvödörben néhány frissen fogott hal vergődött.
A hívatlan vendégek
A csendet hirtelen nehéz léptek és gúnyos nevetés törte meg. Három fiatal férfi közeledett hátulról, arcukon azzal a magabiztossággal, amit csak a tapasztalatlanság és a pimaszság adhat.
— Hé, öreg! Nem vagy te idevalósi, ugye? — vigyorgott rá az egyikük gúnyosan.
— Tudod te egyáltalán, hol ülsz? — tette hozzá a második. — Ez a tó a miénk. Ha itt akarsz lógatni, fizetned kell a „bérletért”.
Az öreg nem fordult meg azonnal. Nyugodt, pontos mozdulatokkal behúzta a zsinórt, ellenőrizte a csalit, majd csak ezután fordította el kissé a fejét:
— A tó mindenkié. Itt minden ingyen van. Jogom van itt lenni és azt csinálni, amit akarok.
A fiatalok egymásra néztek és felröhögtek.
— Hallottátok? — mondta az első. — Még ő akar minket jogokra tanítani.
— Utoljára mondom — váltott keményebb hangnemre a fiatal. — Vagy fizetsz… vagy takarodsz innen!
A provokáció
A horgász visszafordult a víz felé, és úgy tett, mintha ott sem lennének. Ez a jeges nyugalom hozta őket csak igazán dühbe.
— Mi van, öreg? Megsüketültél?!
Az egyik fiatal előrelépett, és tiszta erőből belerúgott a fémvödörbe. A fém tompán kondult a deszkákon, a vödör pedig a benne lévő halakkal együtt a mélybe süllyedt. Az öreg meg sem rezzent. Csak kiegyenesítette a botját, és újra az úszót kezdte figyelni.
— Úgy látszik, szép szóból nem ért — sziszegte a legközelebbi. Ökölbe szorította a kezét, és egy határozott lépéssel az idős ember fölé tornyosult, készen arra, hogy megüsse.
A fordulat
Ami ezután történt, alig tartott néhány másodpercig, mégis örökkévalóságnak tűnt.
Abban a pillanatban, ahogy a fiú lendítette a karját, az öreg rugóként pattant fel. Egyetlen villámgyors mozdulattal elkapta a támadó csuklóját, megcsavarta azt, és a következő pillanatban a fiatal már a móló deszkáin feküdt, a fájdalomtól ordítva.
A második fiú rárontott, de egy rövid, sebészi pontosságú ütést kapott a gyomorszájára, amitől azonnal összecsuklott. A harmadik fiatal pánikszerűen hátrálni kezdett, de megbotlott a móló szélében, és hatalmas csobbanással a jéghideg vízbe fordult.
A leleplezés
Az idős férfi ott állt előttük. Tartása, amely az imént még görnyedtnek tűnt a kortól, most egy katonáé volt. Hideg, acélos tekintettel nézett le a két földön fekvőre.
— Fogalmatok sincs, kibe kötöttetek bele — mondta halk, de ellentmondást nem tűrő hangon. — Harminc évet szolgáltam az OMON-nál (Különleges Egység). Százával láttam már olyanokat, mint ti.
Tett egy lépést feléjük, és a fiatalok szemében a gőgöt azonnal felváltotta a tiszta rettegés.
— Tűnjetek innen. Amíg még a saját lábatokon tudtok elmenni. Nem vártak meg egy második figyelmeztetést. Sántítva, egymást segítve menekültek el, amilyen gyorsan csak tudtak.
Az öreg nyugodtan visszaült a székére. Beállította a botot, és újra a vizet kezdte figyelni, ahol a vödör okozta hullámok már régen elsimultak.
Mintha mi sem történt volna.