Heckle asszony zavartan és egy kicsit sértődötten nézett Clarára, míg Frannie szégyenlősen leengedte a tekintetét.
„De… de mi mindig így öltözködtünk!” – dadogta Mrs. Heckle. „Nem értjük, miért kellene másképp öltöznünk csak egy esküvő kedvéért.”
Clara mély levegőt vett, igyekezett megőrizni a nyugalmát. „Tudom, hogy ez talán nehéz lehet, de az imázs rendkívül fontos. Szeretném, ha a fiam esküvője igazi eleganciát sugározna, és ebben nagy szerepe van a menyasszony szüleinek öltözködésének.”
Heckle asszony továbbra is zavarodottan nézett, míg Frannie egy pillanatra elfordította a fejét, láthatóan kényelmetlenül érezve magát. Clara hangja határozottan, de kedvesen folytatódott. „Kérem, gondolja át a javaslatomat. Nagyra értékelném, és ez segítene, hogy megfelelő hangulatot teremtsünk az esküvőn.”
A szoba csendjét egy pillanatra kínos hallgatás törte meg, majd végül Heckle asszony lassan bólintott. „Rendben van, Mrs. Wellington. Megpróbálunk alkalmazkodni.”
Clara elégedetten elmosolyodott. „Köszönöm, Mrs. Heckle. Csak ennyit kérek.” Ahogy Heckle asszony és Frannie elhagyták Wellingtonék házát, Clara mélyet sóhajtott. Tudta, hogy helyesen cselekedett, ha azt akarta, hogy a fia esküvője a tervei szerint alakuljon.
De a szíve mélyén Clara mégis azon tűnődött, vajon helyesen cselekedett-e, hogy ilyen keményen elítélte őket pusztán az öltözködésük miatt.
Talán, gondolta, vannak fontosabb dolgok is, mint a külsőségek.