Amint Dave a színpadra lépett, a terem megtelt feszültséggel, mintha mindenki megérezte volna, hogy valami különleges pillanat következik.
Hangja betöltötte a teret, hipnotikus dallama pedig az első hangtól kezdve magával ragadta a közönséget és a zsűrit.
Minden egyes hang tökéletes egyensúlyban volt a mély érzelmek és a kristálytiszta tisztaság között, így szinte mágnesként vonzotta a figyelmet.
Az idő mintha megállt volna tisztelete jeléül – a zsűritagok ámulattal adták át magukat az érzelmek sodrásának, tehetségének ereje teljesen lebilincselte őket.
Minden egyes akkord egy mestermű részeként csendült fel, fokozatosan építve a feszültséget, mígnem a terem légköre szinte természetfeletti magasságokba emelkedett. A zsűritagok arcára kiült csodálat többet mondott minden szónál – néma, de annál mélyebb elismerés egy rendkívüli tehetség iránt.
A székek egyetlen mozdulattal, ösztönösen fordultak meg, tisztelegve az előadó zsenialitása előtt. Dave Crosby ezzel a pillanattal megkezdte útját a nagyság felé.