1993-ban egy dél-afrikai kisvárosban, Nyugat-Transvaal tartományban élt két ikerpár, Drazy és Kazy. Róluk valószínűleg senki sem szerzett volna tudomást, ha nem készül egyetlen különleges fénykép.
A fotót Roger Ballen dél-afrikai fotós készítette, amelyen a testvérek komolyan a kamerába néznek, miközben nyáladzanak. A kép később bejárta a világot, és nemcsak a fotóst, hanem Drazyt és Kazyt is híressé tette.
Ez a látszólag hétköznapi fénykép hatalmas érdeklődést keltett világszerte. Sokan szerették volna megtudni, kik a rajta szereplő férfiak, és mi okozhatta állapotukat.
Roger Ballen eleinte nem kívánta felfedni a testvérek életének részleteit, de idővel napvilágra kerültek a történetükre vonatkozó információk.
Drazy és Kazy egy ritka, veleszületett betegséggel jöttek a világra, amely már az anyaméhben kialakult. Szüleik kilétéről semmilyen információ nem maradt fenn, és a testvéreket hosszú ideig a közeli rokonok gondozták. Fejlődésük rendkívül lassú volt; sosem tanultak meg beszélni, és értelmi szintjük egy csecsemőéhez hasonlított. Önálló életvitelre nem voltak képesek, folyamatos felügyeletre és gondoskodásra szorultak.
2012-ben, amikor már 53 évesek voltak, idősek otthonába költöztették őket. Erre azért volt szükség, mert idős rokonaik már nem tudtak megfelelően gondoskodni róluk. Az új környezetben azonban jól érezték magukat; az ápolók és orvosok hamar a szívükbe zárták őket.
A testvérek különösen ragaszkodtak a fizikai érintéshez: szerettek ölelkezni és szeretetet kifejezni. Amikor örömüket fejezték ki, gyakran nevetgéltek vagy nyögdécseltek, és megpróbálták megölelni a személyzetet.
Nem voltak problémás betegek, sőt, mindkettejüknek megvoltak a saját apró hobbijaik: egyikük időnként kötögetett, míg a másik a kertet gondozta és az udvart söprögette.
Az orvosok szerint téves elképzelés, hogy Drazy és Kazy értelmileg teljesen fogyatékosak lennének. Saját belső világukban éltek, amelyben éppúgy megtapasztalták az érzelmeket, mint más emberek.
Hallgatták az istentiszteleteket, szomorú pillanataikban sírtak, máskor pedig mozdulatlanul meredtek maguk elé, ha épp semmihez nem volt kedvük.
Néha elővettek egy fényképet az édesanyjukról, és jelezték, hogy már nincs köztük. Így egyetlen fotó révén Drazy és Kazy története bejárta a világot, ők maguk azonban soha nem voltak tudatában saját hírnevüknek – egyszerűen csak élték az életüket, ahogy mindig is tették.