„Minden úgy indult, mint egy békés, átlagos reggel. Épp az ágyat vetettem be, amikor hirtelen meghűlt bennem a vér: a férjem párnája alatt, közvetlenül a matracon, gyanús barna szemcséket fedeztem fel.
Azonnal elöntött a pánik: „Úristen, ezek poloskaürülékek!” – villant át az agyamon, és már láttam is magam előtt, ahogy ellepi a házat a fertőzés.
Kétségbeesetten vizsgáltam át a férjem bőrét csípések után kutatva, aki félálomban csak értetlenül pislogott rám.
Végül összeszedtem minden bátorságomat, és egészen közel hajoltam a „bizonyítékhoz”. Ekkor jött a fordulat: a várt szörnyűség helyett édes illat csapta meg az orromat… csokoládés kekszmorzsa volt! Kiderült, hogy drága férjem éjszakai portyát tartott a konyhában, és a titkos lakoma nyomait az ágyba rejtette.
A reggeli tragédiából hatalmas nevetés lett, ő pedig bocsánatkérésként egész délelőtt az ágyneműt mosta és főzte nekem a kávét.”